AblakControl ablakszerviz, karbantartás

Construma 2013

2013: Fókuszban a fenntartható „zöld” építőanyagok

Az idei kiállítást egybekötöttem a szakmai konferenciával. Az előadások után maradt még idő a vásár megtekintésére is. A szokásos nézelődés mellett, természetesen a nyílászáró gyártók álltak az érdeklődésem középpontjában. Az ismerős nyílászáró gyártók mellett, a Roto is képviseltette magát. A nyílászáró vasalat gyártók közül, egyedüli kiállítóként volt jelen, és a már megszokottan színvonalas standon jó házigazdaként fogadta vendégeit. Hasznos időtöltésnek bizonyult az idei vásár látogatás.

Szakmai konferencia a Construma 2013 szakkiállításon

Műemlék jellegű és városképi jelentőségű homlokzatok ablakainak korszerű felújítása

Tematika: az energiatudatos felújítások során különös figyelemmel kell lenni a településképi egységének megtartására, a hagyományos városkép megtartására. A konferencia célja a korszerű technológiák, megoldások, szakmai lehetőségek ismertetése, vélemények megismerése, nézetek ütköztetése a szakma képviselői számára.

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Vásárközpont „K” épület Konferenciaközpont KÉK Terem

Időpont: 2013. április 10. szerda, 09.30 –13.35

Fővédnök: Dr. Szaló Péter Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi helyettes államtitkár, Belügyminisztérium

Támogatók: Magyar Építőanyagipari Szövetség, MATA Magyar Ajtó-Ablak Egyesület, Magyar Asztalos Szövetség, Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft, Nyugat-magyarországi Egyetem

Levezető elnök: Prohászka Rajmund elnök MATA-Ajtó-Ablak Egyesület

Program

09:00-09:30 – Vendégek érkezése, regisztráció

09:30-10:15 – Műemlékvédelem megváltozott körülmények között. Előadó: Dr. Szaló Péter Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi helyettes államtitkár, Belügyminisztérium

10:15-11:00 – Műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületállomány bemutatása. A felújítások jelenlegi értékelése, az épületállomány épületfizikai értékelése. Előadó: Dr. Becker Gábor tanszékvezető egyetemi tanár a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Dékánja

11:00-11:30 – Műemlék jellegű és városképi jel. homlokzatok ablakszerkezeteinek bemutatása, épületfizikai problémák a felújítás előtt és után. Előadó: Lőrinczi Zsuzsa építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök

11:30-11:45 – Kávészünet

11:45-12:15 – Ablakok felújítási és csere lehetőségei. Szerkezeti példák, megoldások. Előadó: Bencsik Balázs egyetemi tanársegéd-Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar

12:15-13:15 – Homlokzat felújítás ablakcserével. Megvalósult beruházások. Előadó: Jankó Károly ügyvezető igazgató –Jankó Kft. Szigetvár, Vígh Károly konstruktőr – Hofstädter Kft. Pilisvörösvár

13:15-13:35 – A továbblépés reális lehetőségei, a műemlékvédelem, a lakók, tulajdonosok és az ablakgyártó ipar érdekeinek összehangolása. Előadó: Kocsis Lajos alelnök MATA Magyar Ajtó-Ablak Egyesület

13:35 – A konferencia zárása